Csergő Kft - Pályázati hírek

A Csergő Kft. 2010. évben az új cégközpont megépítése során pályázatot nyújtott be kis- és középvállalkozások technológia fejlesztését célzó pályázati kiírásra.

A KMOP-1.2.1-10/B-2010-0013 azonosító számú, „Csergő Kft. technológiai fejlesztése műszaki eszközök beszerzése, valamint információs technológia- és infrastrukturális fejlesztés által” című pályázata közel 25 millió forint támogatást nyert. A Csergő Kft. komplex technológiai fejlesztést célzó projektje elkezdődött 2010. október 14-én a projekt részét képező felvonó telepítésével, amely tevékenység az év végéig be is fejeződött. A projekt megvalósítása során a polcrendszer telepítése és a biztonsági kamera rendszer kiépítése szintén 2010. év végén kezdődtek meg és december végéig befejeződtek.

A projekt megkezdését "B" típusú hirdető tábla kihelyezése és 2000 db szórólap kiadása tette ismerté a nyilvánosság számára.

2011. év első negyedévében diagnosztikai eszközök beszerzése keretében új fékerőmérő  pad, lengéscsillapító vizsgáló pad, 3 db gépkocsi csápos emelő, kerékszerelő és kerékkiegyensúlyozó berendezés üzembe helyezése valósult meg. Az új eszközök beszerzésével egyúttal kiépítésre került 2 db füst-gáz elszívó berendezés.

A vállalkozás informatikai technológia fejlesztése keretében 2011. évben megvalósult az új vállalatirányítási szoftver fejlesztése, telepítése, próba üzeme, valamint a hozzá tartozó hardver eszközök egy részének beszerzése.

A cégről és a fejlesztésről bővebb információ:

  • Csergő Autóalkatrész Kft.
  • Cím: 1139 Budapest, Teve u. 44-46.
  • Tel.: +36 1/333-0000
  • E-mail: info@csergoe.hu
  • Web: www.csergoe.hu
A projekt lebonyolításában részt vevő Közreműködő Szervezet:
  • MAG Zrt. – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
  • Cím: 1139 Budapest, Váci út 81-83.
  • Tel.: 36 40/200-617
  • E-mail: info@magzrt.hu
  • Web: www.magzrt.hu
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

MAG Zrt.

magyarorszag-megujul.png

Vissza a hírekhez